post image
-

Programajánló: MITEM

Idén áprilisban immáron hatodik alkalommal rendezik meg a MITEM fesztivált, az az a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. 2014-ben azzal a céllal indult a fesztivál, hogy a magyar közönség betekintést nyerhessen a világ színházainak repertoárjába. Ez idő alatt számos ország számos produkcióját láthatta már a közönség a Nemzeti Színház deszkáin.

Tovább olvasom
  • post image
    -

    Miniversum - Egy kiállítás, ahonnan a felnőttek sem akarnak kijönni

    Mi lehet olyan érdekes egy terepasztalon, ami tömegeket vonz, és lelkes apukákba, illetve nagypapákba botlani úton útfélen, akik modellvasutast játszanak? Be kell valljam elsőre nem gondoltam volna, hogy a Miniversum valóban egy olyan kiállítás, amit érdemes lesz többször is megnézni majd. Többször is ajánlották már ismerősök, de eddig valahogy nem jutottunk el. Nem olyan régen azonban a kisfiamat vittem el, és nem csak őt, de engem is teljesen lenyűgözött.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Kádár Annamária: Személyiségtípusok a családban, a nevelésben

    Együttműködés a párkapcsolatban, a családban és a munkahelyen Mind a három azonos esetben közös a nevező, ha megismerjük saját habitusunkat, a másik számára kialakított preferenciákat vagy épp hárító mechanizmusokat és ezeket tiszteletben tartva megtaláljuk a közös hangot.

    Tovább olvasom
  • Post

    post image
    -

    Csobbanás Csillaghegyen – Csillaghegyi fürdő

    Még a Margit-hídon is végig zászlók hirdetik: megnyitott az új Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő. November végi, szürke, esős, borongós délutánokon kiváló programlehetőség, kisgyerekes családoknak is, a beltéri strandolás. Igaz, mi egy verőfényes, napsütéses vasárnap délelőtt látogattunk el az eddig is kedvenceink közé tartozó csillaghegyi retro strand mellé váratlan gyorsasággal felhúzott fürdőkomplexumba, de jó ötletnek tűnt a hideg elől menekülve megmozgatni a gyerekeket.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Avatar kiállítás nyílik az andrássy élményközpontban

    Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Ide mehettek szánkózni – 9 jó hely Pesten és Budán + távolabbi lehetőségek

    Minden havas napot érdemes kihasználni, úgyhogy mutatunk néhány szuper szánkózóhelyet Budapesten és a közelben. A webkamerákon, ahol van, érdemes megnézni az aktuális helyzetet.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Idén 6 hosszú hétvége csábít utazásra - íme a lista!

    Igaz, hogy ezért újabb 3 szombaton kell dolgozni, de azért érdemes átböngészni a listát és persze a Kidsoasis minősített családbarát szálláshelyeket is! A hosszú hétvégék kiváló lehetőséget nyújtanak a belföldi kalandozásra, nézzük, mikor kelhettek útra 2019-ben!

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Előadás ajánló – mert nem csak az olvasástól lesz kultúrgyerekünk

    Már egyéves kortól megkezdhetjük a beavatást. Erre legalkalmasabb a Kolibri Fészek Toda – a csoda gyereknyelven című előadása. Legalább három alkalommal láttuk, mindkét gyerekem élvezte abban az életkorban, amikor ez volt nekik való. Színes, mozgalmas, mégis annyira visszafogott, hogy a pici ne ijedjen meg, hanem élvezze az előadást. A 30 perces műsor közös játékkal zárul, amitől kerek lesz és elérhető közelségbe kerül a játéktér.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Újra Álomutazó karácsonykor!

    Karácsony előtt és után nem is jöhetne semmi jobb, mint egy jó családi program. A tavaly nagysikerű szuperprodukció idén újraéled, ugyanúgy a BOK csarnokban, sztárokkal, lenyűgöző látványvilággal és fantasztikus slágerekkel.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Gekkók szaladgálnak a falon - Future Park

    Amikor én voltam gyerek, sokszor nézegettem filmeket vagy később zenés videókat azzal, hogy „de kár hogy csak filmtrükk, milyen jó lenne, ha tényleg itt repkedhetnének mondjuk azok a rajzolt, színes madarak”. A régi Varázsceruza sorozat kisfiúját is irigyeltem: csak felrajzol valamit a falra, ha szüksége van az adott dologra.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Téli programok kisgyerekkel Szegeden

    Az esős, szürke hétvégéken mi sem jobb annál, hogy bevackoljuk magunkat az ágyba, elolvasunk egy szép mesét vagy megnézünk közösen egy családi filmet. Sokunknak nehezére esik a fészekmelegből kikecmeregni a hideg időbe. Ennek ellenére ragaszkodom ahhoz, hogy kicsit kimozduljunk, hiszen ha egész nap nincs alkalmunk felfrissülni, egyszer csak eluralkodik rajtunk a bágyadtság. És valljuk be, azért unalmas is lenne, ha sosem ruccannánk ki egy-egy jó program erejéig, amíg tart a hideg idő. Néhány tippet hoztam nektek, milyen lehetőségek vannak családi kikapcsolódásra Szegeden, ezekben a zordabb időkben.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Eszméletlen kirándulás 112 méter mélyen a föld alatt

    A világ 25 leghihetetlenebb látványossága közé választott tordai sóbánya lenyűgöző látnivaló Erdélyben.

    Tovább olvasom