post image
-

3 tipp, ami megkönnyíti a visszatérést a munkába

A szülést követő időszak után nem könnyű visszatérni a munka világába: a babával szoros együttlétben töltött hónapok után új időrendhez, más típusú elvárásokhoz kell igazodnunk, miközben az otthoni feladatokat sem ússzuk meg.

Tovább olvasom
  • post image
    -

    Akik látták, hogy az élet és halál majdnem összeér – ezt éltük át koraszülött ikreinkkel az elmúlt négy évben

    Négy év telt el azóta, hogy a lányaink megszülettek. A 26-dik hétre. Emma és Izabel, mindketten egy kilogramm alatt. Négy év telt azóta, hogy minden megváltozott. Négy év. Ennyi kellett ahhoz, hogy elhiggyük, talán most már minden rendben lesz. Talán. Ma van a koraszülöttek világnapja, ez alkalommal egy „koraanyu”, Rohr Linda írását olvashatjátok.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    „Amikor elkezdjük életünket a patchwork családban, még gőzünk sincs, mit vállalunk…”

    Végy egy nőt és mellé egy férfit. Tedd őket szépen egy nagy lábosba. Csipetnyi gyereket is adj hozzá és persze lakást, kocsit, bútorokat, egyéb hozzávalókat, ahogy illik. Kicsit keverd meg, pár év, és kész is! Tegyük fel, hogy nem sikerült elsőre, sebaj, kezd újra. Használj több, frissebb hozzávalót! A sok ízből végül összeáll az új étel? Adri és Gábor elmondja, náluk hogy történt – úgy döntöttek, teljes nevük nélkül.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    „A szívünk mélyén az volt, hogy amíg bírunk, megyünk a gyerekünkért”

    A pontos dátumra már nem emlékszem, talán valamikor július közepén beszéltem először Hannával, azt viszont már biztosan tudom, hogy attól kezdve nagyjából 2-3 hetente rendszeresen telefonáltunk, hogy megpróbáljunk időpontot egyeztetni. Október eleje lett, mire találkozni tudtunk, addig rosszullétek, orvosi utasítások és egy elsőre rémisztő, később viszont ártalmatlannak bizonyuló vérzés zárta Hannát a lakásba, szigorú pihenésre ítélve.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Befogadás, ami örök

    Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet... Sokan szeretnék megteremteni a családi harmóniát, de előfordul, hogy ez sokáig csak álom marad, mert nem jön el a várva-várt gyermekáldás. Ilyenkor következnek a hasznos praktikák, tanácsok, szűrések, vizsgálatok, kezelések. Ha ezek sem segítenek, akkor merülhet fel az örökbefogadás lehetősége.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Fiús anyaként téged is megtalálnak ezekkel a kritikákkal?

    Amikor megpillantottad az ultrahangfelvételen azt a bizonyos „teknősbékára emlékeztető valamit”, lehet még nem sejtetted, hogy a fiúra utaló apróság mit fog a gyakorlatban jelenteni neked a következő években. A fiús anyákat sokan sajnálják, mert a fiúk már csak ilyenek. Talán te is találkoztál már az ehhez hasonló megjegyzésekkel; hogyan tudj felülkerekedni a fiús kritikákon? Hozunk egy korrekt, megnyugtató, bevált érvet, hogy lesöpörhesd őket.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    A harmadik gyereknél már kell a lazaság

    Az elsőnél még mindent tökéletesen akarunk csinálni, aztán ha ez nem sikerül, úgy gondoljuk, rossz anyák vagyunk. Nem úgy nézünk ki, és nem vagyunk olyan kiegyensúlyozottak, mint a magazinokból és reklámokból ránk mosolygó anyukák, akinek még a babáik is tökéletesek. A másodiknál már sok mindent elengedünk, időnk sincs annyi, mint korábban, de mi a helyzet, ha a harmadik gyerek is megérkezik? Háromgyerekes anyukák vallanak arról, hogyan lettek egyre lazábbak, a gyerekek számának növekedésével.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Lehetetlen bepelenkázni egy örökmozgó tipegőt?!

    Attól kezdve, hogy elindult a kisfiam, a pelenkázás rémálommá vált. Két másodpercig nem tudtam a pelenkázón tartani, forgolódott, kapálódzott, én meg olyan voltam a „művelet” végére, mint aki ruhában tusolt le. Szóval, elég strapás. Az addig viszonylag nyugodtan pelenkázható kisbabám sokszor félig lógó pelussal tipegett tovább, én pedig elég sűrűn kellett, hogy cseréljem rajta a bodyt, és ez nem volt jó. Még több mosás, még több alig használt pelenka ment a szemetesbe, nem volt könnyű időszak.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Altat-nyugtat: mi az?

    Amikor egy kisbaba világra jön, édesanyja a legjobbat szeretné neki adni. A kötődő nevelés alapja, hogy nagyon sokat ringassuk, hordozzuk, tartsuk kézben a babát, de persze előfordulhat, hogy ez nem olyan könnyen megoldható. Például egy egészen egyszerű ok erre, ha több gyermek is van a családban és a pici mellett a kicsi is törődést és foglalkozást igényel. Nem beszélve a kicsit nagyobbról, meg a még nagyobbról. Meg apukáról. Meg a háztartásról. Babával a kézben azért nehezen kivitelezhető a főzés, mosogatás, takarítás. Persze vannak zsonglőr anyukák, akik ezt is megoldják, de azért van ennél jobb megoldás is.A bölcsőhinta éppen ilyen

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    „Egész nap a húgom járt a szívemben” – jó tesónak születni kell?

    A nagyobbik lányunk 21 hónapos volt, amikor megszületett a húga. Most majdnem ötéves, és már nem is emlékszik arra, hogy valaha egyke volt. Egy ideje én is úgy érzem, mintha mindig is ketten lettek volna. Nem hiszek abban a hangzatos kampányszövegben, hogy „a legtöbb, amit egy szülő adhat a gyerekének, az egy tesó”, mert szerintem a feltétel nélküli szeretet az, de nap mint nap látom, hogy az ő egyéniségükhöz, életükhöz nagyon sokat hozzátesz a tesóság élménye.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Okos eszközök és a család: milyen a kapcsolatuk?

    Manapság talán már nincs is olyan család, ahol legalább egy okos telefon ne lenne. Sőt, valljuk be, sokszor nem csak a szülők, hanem már az iskoláskorú gyerekek is rendelkeznek különböző okos eszközökkel. De vajon mivel teszünk jót a gyerekeinknek? Adjunk vagy ne okos eszközöket a kezükbe? Fülöp Hajnalka újságíró, 5 gyermekes édesanya és digitális kommunikáció, illetve intelligencia szakértő segítségével járjuk körbe a témát.

    Tovább olvasom
  • post image
    -

    Viszlát cumi! Már nagylányok vagyunk! / + LETÖLTHETŐ Cumitündér levél /

    Már hosszú hetek óta terveztem, hogy a lányokkal végleg elköszönünk a cumizástól, de őszintén bevallom, hogy a végső lépést az előkészületek után is nagyon nehezen tettem meg. Hogy miért? És végül, hogyan köszöntünk el a cumitól? Olvassátok tovább a bejegyzést és mindent elmesélek!

    Tovább olvasom